Mi is az a névadó ünnepség?
Sokak szerint alapvető, hogy gyermekük meglegyen keresztelve, de másoknál nagy fejtörést okoz, mert ő maguk sincsenek vagy inkább a gyermekre szeretnék bízni, hogy később eldöntse milyen vallás állna hozzá legközelebb vagy szimplán nem érzik jelentőségét. Éppen, ezért erre találták ki a névadó ünnepséget, hogyha keresztelőt hivatalosan nem is, de egy hozzá hasonló eseményt tartsanak ezzel gyermekük születését megtisztelvén és a kórházban nevet adó egyszerűnek vélt, de annál sokkal hagyományőrzőbb tett kifejezéseképp.
Miből áll?
A szeretetből, a felfokozott és mindent elsöprő érzelmekből, a történeteitekből, a család összes tagjáról, a meghatottságról, amit ilyenkor egy jövevény kihoz a családból, ahol köszöntjük az újdonsült szülőket, illetve a kiválasztott, erre a nemes felelősségvállalásra megbízatott “keresztszülőket”, akiket fogadalomtételre buzdítok, segítek és nem csak azt ígérik meg, hogy egy életen át segítik, óvják, féltik, fontos döntésekben erősítik a gyermeket, hanem azt is, hogy ezzel családotok részei is lesznek, szívből jövő odaadással hálálják meg a gesztust, amiért felkérték őket erre a feladatra és kihasználják a lehetőségek adta perceket gyermeketek boldoggá tétele ügyében.
Kit válasszunk?
Általában testvéreket szoktak, de mindenkire rá van bízva. Viszont egy nagyon jó teória szerint a testvérek már alapból családtagok, így miért ne lehetne a legjobb barátokból családtagokat konstatálni?
A lényeg a család összetartó ereje és ennek méltó kifejezése, melyhez a hitelességem legfőbb erősségével kívánok hozzájárulni és egy megismételhetetlen hangulatot teremteni a megszületett angyalka előtérbe helyezése révén.
Miért fontos?
A szerelem csúcsa a házasság, a házasságé pedig a gyermekáldás. Ha már gyermek is érkezik vagy már van a családban akkor az számomra oly annyira kedves és örömteli, hogy szerintem az is ugyanolyan minőségi szertartást, egyben a család rendhagyó ünnepségét megérdemli, mint ahogyan egy esküvő is, hiszen egy nőből édesanya lesz, egy férfiből édesapa és ez így halad sorjában, szülőkből nagyszülők, testvérekből nagynénik, nagybácsik és hát mi más okán gyűlnének össze a rokonok/barátok, mint hogy ezt a csodát megünnepeljék.
Mennyi ideig tart?
Kb. 20 perces intervallumra lehet számítani, de mindenben rugalmas vagyok, lehet akár kevesebb vagy több is, attól függ a szülők/a családnak mik az igényei, miket említsünk meg és milyen hosszan.






