Close
+36 20 335 4667 szertartasvezeto@barcsaivett.hu

„Ivett rendkívül figyelmes és segítőkész volt az előkészületek folyamán. Megismert minket és teljesen ránk/hozzánk illő beszédet mondott. A szülőköszöntő, a külön meglepetés…szavak nincsenek rá. Ezekre örökké emlékezni fogok/fogunk. Köszönjük, hogy életünk legszebb napját még fényesebbé varázsoltad!”

“Ivettnél jobb szertartás vezetőt el sem tudtunk volna képzelni magunknak! Már az első perctől nagyon szimpatikus volt nekünk! Nem kellett sokat egyeztetnünk, mégis szóról szóra rólunk szólt a szertartás, semmi általános, unalmas szöveg! Én azt hittem nem fogok sírni, ha más nem, a sminkem miatt, hát tévedtem. A nevetéstől a sírásig minden volt, az egész násznép szipogott. Iszonyatosan jó ötletek pattannak ki a fejéből 1 perc alatt. Folyamatosan érdeklődött lagzi előtt és után is, hogy hogy bírjuk a strapát. Ráadásként mindig a dekorhoz öltözik! Imádtam! Köszönjük szépen Neked Ivett még 1x!”

“Drága Ivett!!
12 éve még nem gondoltam, hogy férjhez megyek újra, sőt!
De azt sem gondoltam, hogy ilyen személyes, megható, megérintő, mókás,
szívhez szóló, lesz a szertartás és mindez a mi saját szertartásunk!
Köszönjük neked, hogy egyszerre sírtunk, meghatódtunk, nevettünk saját magunk történetén, bár feladtuk a leckét, mert nem tudtunk magunkról sok érdekes dolgot mesélni. Egy fantasztikus szertartás volt, mindenre figyelve minden részletre gondolva, köszönjük neked, hogy velünk ünnepeltél és, hogy részese lehettünk! Kívánjuk neked,hogy még sok párnak tedd emlékezetessé a nagy napját, bármit szeretnének te úgyis teljesíted!
Sok, sok szeretettel gondolunk vissza a nagy napra!
Köszönjük!”

Nagyon kedves és támogató jobb szertartás vezetőt nem találhattam volna mindenbe segítő kész. Bármilyen kérdésem volt mindenre válaszolt és tökéletes szertartásunk volt.”

„Imádtunk Ivettel együtt dolgozni, szuper lelkes volt az első pillanattól kezdve, és vevő volt nagyon az ötleteinkre, ami igazán menővé tette az egész bulit. Egy teljesen egyedi szertartást dobott össze nekünk, zseniális volt, mindenkinek tetszett (nekünk is) Köszönjük szépen!”

Ivett a legjobb vàlasztás! Már az első megbeszélésnél éreztük, hogy a legjobb szertartásvezetőt választottuk. Az az empátia és a munkájába vetett alázat, amivel Ivett az esküvőnkre készült egyszerűen páratlan! A ceremóniát tökéletesen ránk igazította, minden perce tökéletes volt. Szem nem maradt szárazon.”

„Ivett nagyon megható szertartást állított össze nekünk. Gyönyörű volt a szertartás. Az ünneplő násznép közül többen dícsérték. Sokan elérzékenyültek (macsó férfiak is!!!:)) Köszönjük szépen neked Ivett!! Jobban nem is választhatunk volna!”

„Nagyon szépen köszönünk mindent, a szertartás is nagyon jól sikerült, cuki volt a szöveg. Jókat kuncogtunk egyik másik résznél.”

Pontosan érkezett a nagy dugó ellenére is, már a tervezgetéstől segített mindenben a tanácsaival, hogy a nagy napunk fejfájás mentes és emlékezetes legyen, és nem utolsó sorban egy csodálatos szertartással koronázta meg, amiről utána minden résztvevő áradozott. Köszönjük Neked, hogy olyan szertartásunk volt amire mindenki emlékezni fog.”

Már az elején is nagyon szimpatikus volt, azért is választottuk őt. A kérdőív segítségével, amit kikellett töltenünk egy nagyon személyes szertartást sikerült tartania nekünk. A szertartás után többen dicsérték nekünk Ivettet, hogy egy nagyon megható szertartást tartott. Tetszett mindkettőnknek, hogy a ruhája is a dekorhoz volt igazítva! Összességében nagyon örülünk, hogy Ivettet választottuk, szebb szertartást el sem tudunk volna képzelni! Még egyszer nagyon szépen köszönjük Ivett!”

„Nagyon szerettünk Ivettel együtt dolgozni. Rendkívül odafigyel arra, hogy minél személyesebb legyen a szertartás. Ez nekünk nagyon fontos volt. A vendégektől is több visszajelzés érkezett, hogy mennyire jó volt, hogy ennyire személyesre vettük az egészet. Ivett nagyon pontos és precíz, akinek ez szintén fontos tényező, akkor meg is van az Ő embere! Köszönjük a közös munkát!”

„Ivett szuper kedves, barátságos, alkalmazkodó hölgy. Bárkinek jó szívvel ajánlom! Imádtuk.”

“Nagyon megható szöveget írtál, mindenki dìcsérte. Köszönjük szépen, tökéletes szertartást kaptunk tőled! Mindenképpen tovább ajánlunk majd!”

„Nagyon köszönjük Ivettnek a csodás szertartásunkat. Minden apró kérésünknek eleget tett. Imádtuk!”

„Ha Ivettre gondolok állandóan könnyek futnak a szemembe!Ivett az egyik legcsodálatosabb ember, akit ismerek. Itt a csoportban ajánlottátok és nagyjából fél percen belül egy hullámhosszra kerültünk. A szertartáson váltakozott a sírás és a nevetés, illetve a sírva nevetés! Az az alázat és szeretet, amivel az esküvőnkre készült egyszerűen páratlan.”

“Ivett csodálatossá varázsolta az esküvőnket.
Szívvel-lélekkel írta meg a szövegünket, e körül forogtak a mindennapjai, folyamatosan egyeztettünk, elölről hátulról tudta a szöveget, ilyen őszinte lelkesedést nagyon ritkán tapasztal az ember. Sugározva beszélt, minden szavát hozzánk intézte, minden szava személyesen rólunk szólt, a megismerkedésünkről, a közös élményeinkről, minket és az élettörténetünket tükrözte. Persze amiket előre megbeszéltünk, az alapján rakta össze a tökéletesen megalkotott beszédet, még verset is írt a hozzánk illő történetekhez meglepetésnek. Ez óriási kincs, hiszen ez pont egy olyan szakma, amit csak a legnagyobb odaadással lehet sikeresen csinálni. Nagyon profi előadás volt, szemernyi lámpaláz nem látszott rajta, egy szóval tökéletes volt! Találkozóink alatt is már a szívünkbe zártuk, minden kívánságunkat teljesítette. A szertartás után szinte mindenki odajött hozzánk, hogy ennél gyönyörűbb előadást még nem láttak. Nagyon megható volt, szem nem maradt szárazon, még a fiúk/férfiak körében sem. Ezenkívül ahol kellett, humoros is volt, így tökéletes egyvelege volt. Legszívesebben minden nap újraélnénk a szertartást. Örök életünkben hálásak leszünk neki ezért!”

Előre és így utólag is úgy érezzük hogy a legjobb választás voltál, és köszönjük hogy emlékezetessé varázsoltad a nagy napunkat, nélküled nem biztos hogy összejött volna. Elejétől éreztük, hogy Neked ez nem csak egy munka, hanem a hivatásod, amilyen lelkesedéssel beszélsz róla az valami lehengerlő és az ember mikor ott áll a szervezés közepén úgy érzi nem fog menni, akkor a veled való egyeztetés után egyből mindent úgy érez hogy nem kell izgulni mert mindenre van megoldás és jó lesz. Köszönjük mégegyszer a csodálatos beszédet, belekerül a emlékkönyvünkbe, hogy egyszer majd az unokáink is el tudják olvasni megismerkedésünk történetét.”

„Ivett, köszönjük szépen a szertartást. Nagyon szép volt!”

„Drága Ivett! Nagyon szépen köszönjük a felénk nyújtott szeretetedet és professzionális hozzáállásodat. Nagyon hamar közel kerültél a szívemhez és nagyon szép meghitt beszédet tartottál! Kis meglepetésekkel belecsempészve. Örök emlék marad számunkra, szemünk nem maradt szárazon. Lezárult egy fejezet amit nagyon vártunk. Köszönjük Neked.”

“Ivett önmagában is egy csoda, egy igazi nagybetűs Nő. Szívvel lélekkel él és éltet másokat. Ez a munkájában/hivatásában sincs másképp! Odaadása, elköteleződése példa értékű. Volt szerencsém részese lenni az első szertartás vezetésének. Szavakat nem találtunk. Szinte lélegzet vissza fojtva hallgattuk. A legapróbb dolgoktól kezdve a legfontosabb részletekig minden ki volt dolgozva. Azon kívuül, hogy megható volt, a humor is bele volt csempészve Ivett szavaiba. Érezhető volt, hogy szinte családtagként van jelen és mindenki a szívébe fogadta. Nem lehetünk elég hálásak, hogy mind a házaspár, mind a család és mind a násznép számára egy olyan emléket adott, amit bátran mondhatunk:Felejthetetlen marad! Ivett, köszönünk mindent Neked. Biztosra tudom,hogy megtaláltad a Hivatásod, ami egy életem át kísérni fog!”

Most értettem meg igazán szülőként, milyen fontos az, hogy őszinte, empatikus, pozitív személyiség legyen az, aki segít felejthetetlenné tenni a fiatalok egyik legfontosabb napját az életben. Köszönjük Ivett, hogy ilyen voltál nekünk!!!”

„Köszönünk mindent. Egyszerűen nagyon csodálatos volt minden!!!!!”

„Jajj, szuper volt, nagyon köszönjük! Vicces is volt és megható is, tényleg imádtuk!”

„Mi azt szerettük volna, hogy közös legyen, hogy közeli legyen, és rólunk szóljon. És ezt megkaptuk. Nem hiszem, hogy találtunk volna másik olyan szertartásvezetőt, aki ennyire szeretetteljesen beszélt volna rólunk. Minket is megkerestek, mert nem értették, hogy hogyan lehet egy ceremónia ennyire közeli, és mondtuk, hogy nem polgári volt, hanem Te.”

“Igen, nagyon szuper volt minden. Köszönjük, hogy ott voltál és ilyen sokat utaztál, hogy megtartsd nekünk életünk egyik legszebb napján a szertartást.”

„ Szia Ivett! Mi is nagyon köszönünk mindent, csodálatos volt minden szavad, amit mondtál, ahogy készültél! Fantasztikus ember vagy, ez a Te igazi hivatásod! Mindenki sorra dicsért, hogy a szertartás egy álom volt.„

„Ivettünk! Nehéz szavakba önteni mennyire hálásak vagyunk Neked, hogy ilyen csodálatos élményt nyújtottál nekünk Nagy Napunkon. Tökéletesen meg tudtad ragadni az érzésünket egymás felé, kapcsolatunk lényegét. Hol könnyeinkkel, hol kacagásainkkal küszködtünk. Csodálatos volt minden és ezt leginkább neked köszönhetjük! Rettenetesen köszönjük szakmailag profi munkádat és hatalmas szívedet.”